Legszebb volt az éjszaka,
a szótalan, a csóktalan,
melyben két ember elfeküdt
egyetlen ágyon boldogan,
hallgatva nem is túl közel,
elég volt egymás hű kezét
érezni néha simulón,
s hallgatni künn a szél neszét.

Tél volt, a kályha lángjai
alig lobbantak, s - két szobor -
feküdtünk egymás oldalán,
csak néma szánkon a mosoly
lett egyre tisztább, ékesebb,
s meghalt bennünk az árvaság
amire megreggeledett.

Oh, több volt ez mint szerelem,
nem hevítette semmi láz,
de mindennel megbékített
az ajándéktalálkozás,
minthogyha annyi tévedés,
sötét tapogatása után
a fénybe érnék végre ki,
hogy megtaláljam új hazám...

vagy mint tengerbe ért folyó,
kit őseleme vesz körül
s szívében magasság és mély
egyetlen csókban csendesül,
míg minden cseppjében betelt
s megszűnt az út, a szomjúság,
s élete boldog vegyülés,
napfényben édes áramlás./Hajnal Anna/

Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz,
mért él a föld alatt a rút esôkukac.
Rágodott rég egy kérdésen a földigiliszta:
Mért utálja ôt az ember, hiszen olyan tiszta?
Nem volt képes felelni rá a sok oktalan állat
hogy terem az emberszivben undor és utálat.
Végül megsúgta egy csendes esti órán
a svábbogár, azaz német ajku csótány:
- Hör mal zu! Én tudok esztet! Nekem van a lakás
srévizavi a ház mellett, bei dem szemétrakás.
Én látok, ha spacirozni pemászok a házba:
tetejüktôl talpukjáig fel vannak ruházva.
Hogyha téged nézlek, so én magamnak is
restellem.
Nem szégyellsz te magad, du Schwein,
igy anyatojt meztelen?!
Nix toll, nix szôr, csupasz potroh mutogatja!
Muszaj neked strimfli hûzni, egy ink meg
egy katya!
- Ingem, gatyám sohasem lesz, én ezt
meg nem érem!
- Szólt a kukac és föld alá vitte a szemérem. /Romhányi/

"evö szájnak,kakiló feneke van" milyen igaz tetszik ez a duma

Akit egyszer porig aláztak;
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.

Elõtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rádvall:
másokért õrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdõdet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi. . .

Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.

/Csak mert tanulságos!/